Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7288 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


VII. Örömautózás – Hungaroring 2015. március 28.

- 2015.02.26.

Ez év tavaszán már hetedig alkalommal rendezik meg az Örömautózást súlyos beteg gyerekek számára, amelyet orvosaik „élményterápiaként” nagyon támogatnak. A szervezők célja továbbra is, hogy – ha csak pár órára is – mosolyt csaljanak a kis betegek arcára. A rendezvényen résztvevők már több éve tapasztalják azt a felhőtlen örömöt, amit a kis „navigátorok” éreznek, amikor beülnek az általuk csodált versenyautókba, a pilóták mellé, hogy végigszáguldjanak a versenypályán.  Mindannyian tisztában vagyunk az öröm, a boldogság gyógyító erejével, s így gondolják ezt azok az autóversenyzők, autótulajdonosok, csapatok, akik – idestova már hetedik éve – segítik a szervezőket azzal, hogy ezen a napon a gyermekek rendelkezésére állnak.

6_.jpg

Ebben az évben az Erdélyben kezelt gyermekek is csatlakozhatnak a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány által támogatott, és a Tűzoltó Utcai Gyermekklinikán kezelt kis betegekhez, így még több izgatott kisgyermek várja ezt a mindig rendkívül élménydús napot. A kicsik még egy vágya teljesülhet azzal, hogy a rendezvény helyszíne idén is a hazai autósport egyik fellegvára az F1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó HUNGARORING. Így a Hungaroring Sport Zrt. jóvoltából a kis betegek a hazai versenyzők mellett idén ismét Raikkonen, Vettel, Schumacher és a többi nagy autóversenyző nyomdokain körözhetnek.

Ismét várjuk azoknak a kórházaknak, gyermekotthonoknak a jelentkezését, akik súlyos, elsősorban onkológiai betegségben szenvedő gyermekeket ápolnak, s úgy gondolják, hogy betegeik közül vannak olyanok, akik örömmel beülnének az autóversenyzők mellé. Jelentkezésüket szüleikkel egyetértésben elküldhetik maguk az érintett gyermekek is.

Jelentkezni lehet a következő email-címen: oromautozas@gmail.com

18.jpg

Az Örömautózás története:

Egy sajnálatos esemény hívta életre a rendezvényt. Egy 18 éves fiatalembert, Kléri Ádámot 2008 januárjában legyűrte a gyógyíthatatlan betegség. Ádám a hazai rallye versenyek egyik legnagyobb szurkolója volt. Szerencsére neki megadatott, hogy kedvenc versenyzői mellé beülhessen, s az ő szemében megcsillanó öröm adta az ötletet, hogy ezt más beteg gyerek részére is lehetővé tegyék. Az ötletgazda Kiss Ágnes mellé rövidesen „beállt” Stróbl Balázs és navigátora, Szilassy „Nigi” Arnold, majd élete párja. Ahogy elkezdték szervezni az Örömautózást, azt vették észre, hogy néhány napon belül mellettük állt szinte az egész hazai autós világ, s majdhogynem válogatniuk kellett a csapatok, a versenyzők, a felkínált autók között. Közben érkeztek felajánlások magánemberektől, cégektől, az esemény kibővült különböző programokkal, játszóházzal, némi étel-itallal. Mára már – hála az együtt érző és tenni akaró segítőknek – egy egész kis „infrastruktúra” épült ki az Örömautózás mellé.

1.jpg

Az „élményterápián” nézőkben sincs hiány, jönnek szülők, gyógyult betegek, az autósport rajongói, s olyan emberek is, akik egyszerűen csak a jelenlétükkel kívánnak a rendezvény mellé állni. A közönség, a benzingőz, a felbúgó motorok hangja segít a kis navigátoroknak abban, hogy egy csodálatos élményben legyen részük, s ha csak egy napra is, de megfeledkezhessenek a kórházról, a betegségről.


Eddigi hozzászólások

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...