Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7748 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


Vidámság és Rock and Roll a Monostori erődben

- 2018.05.18.

Nagy Ferónak nem a márka, hanem a méret a lényeg, ha autókról van szó, ha tehetné Mick Jagger és Ozzy Osbourne mellé pattanna be egy verdába és az ő társaságukban csapatna le Komáromba, a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra. Azt még nem tudjuk, hogy Mick és Ozzy ráér-e, de az biztos, hogy augusztus 11-én szombaton rock and rolltól lesz hangos a Monostori erőd.

naaf_2018.jpg

Nagy Feró és a Beatrice idén ünnepli 40 éves fennállását, így Ferót arról kérdeztük, hogy az első 40 év után mit tartogat még a rajongóknak a következő 40-re?

Amikor anno 1978-ban elkezdtük ezt az egészet, akkor nem is gondoltam, hogy 40 év múlva is működni és létezni fog még a zenekar. Azt, hogy ez ilyen lendülettel és sikerességgel megy, azt a jó Istennek, a szerencsének, a kitartásunknak és nem utolsó sorban a közönségünknek köszönhetjük. Igazából ugyanazt próbáljuk folytatni, amit eddig is, és reméljük, ez, még ha nem is 40 évig, de még jó sokáig kitart majd.”

Feró tavaly Amerikában is járt, ahol volt alkalma belekóstolni kicsit az amerikai életérzésbe. „Nagyon sokat pihentünk, rengeteget ettünk, csavarogtunk. Nagyon jól éreztünk magunkat. A sarasotai magyar fesztiválon nagyon nagy szeretettel fogadtak az emberek és örülök, hogy ott lehettem.”

beatrice.jpg

És hogy, milyen különlegességgel készülnek a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra?

„A 40 éves jubileumra való tekintettel az egész munkásságunkat átölelő műsorral készülünk, melyben természetesen a legősibb dalok mellett a legnagyobb slágerek is előkerülnek majd. Vidámság lesz és Rock and roll. :)”

mystery_gang.jpg

Augusztus 2. hétvégéjén a Nagy Feró és a Beatrice mellett kiváló rockabilly bandák fogják szórakoztatni a közönséget. Fellép a Mystery Gang, A Nyughatatlan zenekar a legnagyobb Johnny Cash slágerekkel, míg az Easy Blues (SK) Muddy Waters, The Nighthawks, Eric Clapton és Blues Brothers dalokkal érkezik. De botrányosan jó rockabilly bulit ígér a Rockin'Rock Cats formáció is, a B15 Truckabilly Trióról nem is beszélve, akik az amerikai country, rockabilly és rock and roll egyvelegét játsszák, ska zenei elemekkel fűszerezve.

a_nyughatatlan.jpg

Gyere és add át magad a lóerők és a rock and roll adta szabadságnak, találkozzunk a 17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválon! A fesztiválon, ahol az elképesztő látványt nyújtó autócsodák mellett a zene hullámhosszán is átélheted az amerikai életérzést. 

rockin_rock_cats.jpg

17. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál, 2018. augusztus 9--12. Komárom, Monostori Erőd!

www.usacar.hu

 

 


Eddigi hozzászólások

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...