Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7288 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


Eldőlt a harmadik is!

- 2009.03.15.

Megvan a harmadik motor is!
Vasárnap délután fél háromkor eldőlt, melyik a négyből a harmadik motor, mely a Wild magazin támogatásával utazhat a motorépítő Európa Bajnokságra. A győztes a Budapest Motor Kiállítás látogatóinak szavazata alapján a Gigamachine kompresszoros V-Rod-ja lett. Az események ezután viszont nem várt fordulatot vettek…
Sütő Csabáék 170 szavazattal nyerték meg a versenyt. A gyönyörű fényezésű, igényes kivitelű motorjuk érthető, hogy nyert. Két tévéstáb jelenlétében zajlott a szavazatszámlálás. Az eredmény kihirdetése után felhívtuk Csabát, aki ekkor még nem tudott a helyszínre érkezni.
Fontos bejelentést tett, miszerint lemond az első díjjal járó nyereményről, a motor, és az építő EB utaztatásáról! A szenzációs bejelentés hátterében az állt, hogy kiutazó négy motor közül az egyik már biztosan az övé. A Hír TV Széles út – Wild Magazin motorépítő párbaj egyik résztvevőjeként ugyanis a Sportster építésük biztosan kijut. „Sokkal nagyobb a magyarok esélye, ha több műhely motorja is kijuthat a nemzetközi bajnokságra. Nekem már megy egy ki, és azzal remélhetőleg úgyis jobb eredményt érhetek el, mint a V-Rod építésünkkel.”
Így a harmadik kiutazó a Radical Garage motorja lett! Görbe Sanyi alkotása, az Angel Dust lesz egyébként a Wild magazin következő címlapmotorja, így részletesebben is megismerhetitek. Persze a Magyar Bajnokságon is láthatjátok majd.
A hozzáállás példamutató… A kiutazóknak pedig sok sikert kívánunk!

Eredmények:
1. Gigamachine choppers
Gigamachine – NLC V- Rod

2. Radical Garage
Radical Garage Angel Dust

3 King Machine Choppers
King Machine Old School Sportster

A kiállításon 8 építő 11 motorja szerepelt.
Építők:
Balogh Jenő, Erdős Csaba-Nacsa Zsolt, Gigamachine choppers, King Machine Choppers, Lowlander Cycles, Monster Customs, Radical Garage, Sapka Művek


 


Eddigi hozzászólások

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...