Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7288 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


Perbenyik - jótékonysági túra a Felvidékre

- 2009.08.09.

Perbenyik 2009.
…Az alapra falak, a falakra őrzők…

2005-ben történt valami. Valami amit a hatalmasok ha akarnak, ha nem, bekerült a történelembe. Na, nem írva – legfeljebb a Wild-ban –, hanem mesélve, eldugott fotókon, klubházak falán, motorszerelő műhelyekben, baráti sörözéseken.
Dévára indult el akkor egy csoport motorral. Nem is voltak kevesen, nem is túl sokan, de Zrínyiek is csak páran tudtak kitörni a falak mögül, s Csaba királyfi el is jött értük csodás fényességgel.
A motorosok megtettek valamit, amire sokan gondoltak, de mégsem merték, vagy nem vállalták, pedig akarták. Nem vádolható az, aki érezte, de nem tette, vagy gondolta, de nem mondta. Sokunknak, sokszor félre kell állni, mert félünk, mert elfogyott az erőnk, vagy, mert azt gondoljuk, egyedül vagyunk.
Sarokba szorít a világ és rákényszerít olyan döntésekre, ahol nincs is igazán választásunk. De az a 130 motor, s az azt követő négy évben csatlakozó, több mint ezer ember válaszolt a kihívásra, a történelemre, az emberség szavára, a közös akaratra.
Mára, ezek az emberek, szerte az országban szervezkednek, teszik a dolgukat, ellenállnak és én hihetetlen örömmel látom, hogy mindig felgyullad egy kialudt, vagy kioltott őrláng helyén egy másik. Van, aki meggyújtja, van, aki tartja a falon, erején túl is. Mesélhetnék nektek karitatív túrákról, a szolnoki Veréb és motoros csapatának gyerektáborairól, arról a rengetek dévai, azóta indult motorosok által szervezett segélyszállítmányról, határon belüli megmozdulásokról, amik azóta születtek.
A Wild-ban olvashattatok arról a csodálatos napról, amit tavaly szeptemberben éltünk át közel négyszázan Perbenyikben. Ide azért indultunk, mert hívtak minket, mert kérték a segítségünket, mert határon túli magyarok, a Felvidéki Farkasok kiáltottak. Ember kell az alaphoz, őr kell a kapukhoz. Az öt éve stagnáló, gátolt, magyar gyermekotthon, mely őrizné nyelvünket, történetünket, egy református lelkésznő vezetésével, képtelen megszületni, elindulni.
Akik tehették, ott voltak, segítettek, csodát kaptak. Idén, ki kell mennünk újra! Még nem állnak a falak, pedig jól haladunk. Azokat hívják, akik meg tudják tenni, azokat kérik, akiket nem béklyóz gazdasági válság, félelem, vagy kétely. De azok készüljenek! Várják az érkezőket, várják a megerősítést, várják a segítséget.
Az a másik kormány nem akarja, azok a másikak nem örülnének neki. Pedig mi akarjuk és hisszük, mi látjuk és nem engedjük. Bármit tesznek is, ha ledöntik, lesznek, akik hittel a szívükben építik újjá.

Őr kell a falakra, segítség kell a Felvidéki Magyarságnak!

A világ változik körülöttünk, földre vethet a válság, de akiben az erő még pislákol, tegye meg, amit a szíve diktál. Az a szív, melyben 2004 decemberétől sajogva ott bujkál az a tüske még mindig szúrón, minden magyar ember szívében, határon innen és túl.

Bujdosó Janó

Perbenyiki segélytúra a magyar gyermekotthon létrehozásáért, második alkalommal, szeptember 5-6.
Találkozás: 2009. szeptember 5. szombat 14.00
Magyarország Sátoraljaújhely, magyar oldali volt határátkelő, a határtól 200 méterre.


 


Eddigi hozzászólások

2009.08.10. 11:30
Monod írta:

Déván voltam kétszer is, megpróbálok idén Perbenyikre is jönni! Nagyon szép, amit csináltok!

2009.08.09. 18:53
boros5 írta:

en ott voltam veletek Devan,2007-ben,most ott leszek lelekben,mivel Angliaban dolgozom,de remelem hamarosan motorral otleszek(talan jovore..),addig is Isten segitsen nemes utatokon,udv.Boros Laci

2009.08.09. 18:50
boros5 írta:

en ott voltam veletek Devan,2007-ben,most ott leszek lelekben,mivel Angliaban dolgozom,de remelem hamarosan motorral otleszek(talan jovore..),addig is Isten segitsen nemes utatokon,udv.Boros Laci

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...