Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7288 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


Conrad Leach

- 2011.11.24.

’65-ben született az angliai Canterbury-ben, és saját bevallása szerint fiatalkorában eszébe sem jutott hogy festő legyen. Három dolog érdekelte igazán: A motorok, a punk rock és a mozi. A festményeit elnézve ez bizonyára így lehetett.
’97-ben kezdett festeni, és azóta is csak olajfestményeket készít vászonra, mégpedig legalább egy átlagos fürdőszoba alapterületével megegyező felületre. Az első kiállítása 2000-ben volt a londoni Soho-ban és innen egyenes út vitt a csúcsra. Ma már olyan cégeknek dolgozik mint pl. a Dr. Martens.
Persze nem csak motorokat fest, klasszikus versenyautók, versenyzők, filmsztárok képeit készítette már el sajátos semmivel össze nem téveszthető stílusban.
2010-ben a los angelesi Cro Custom-mal közösen megépítette a saját motorját, a Sportster blokkos BS1-et. És nem fél használni, mert nemrég 2000 kilométeres túrát tett vele az Egyesült Államokban   
 

A BS1 a Brooklands-i döntött pályán. A végén még befigyel egy Napier Railton is, a kor legdurvább versenyutója

http://www.youtube.com/watch?v=XtzfwhKdg6g

Egy videó az építésről:

http://www.youtube.com/watch?v=5P3pjt2CjX4&feature=related

 

Conrad, a saját motorja, a BS1 előtt

Festményei

 


Eddigi hozzászólások

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...