Két vonalon kell elindítani a történetet. Az egyik az, hogy először elmagyarázzuk, hogy ez nem café racer. A másik a motorosról szól. Ahogy megállt előttem a motorral, lelépett, ő volt Mr. Rockabilly, szemtelenül fiatal, de ha fekete-fehérben fényképeztem volna, senki se venné észre, hogy a tüc-tüc korszakban készültek a képek.

Úgy kezdődött, hogy felhívott egy nagyon jó barátom, hogy az egyik közös nagyonjóbarátunk fia épített egy café racert. Bár nem egészen café racer, mert nem bogárhátú a vége, meg a kormánya is magasabb, ha érdekel, akkor igazán megnézhetném. A leírásból már sejtettem, milyen motor épült, ezért először is elmagyaráztam, hogy amiről beszél, az nem café racer, hanem street tracker. Épp azért, mert nem csutkakormányos, és bogárhát helyett puszta csővasban végződik. Valószínűleg. Mert még nem láttam. Ezek persze csak külsőségek, az igazi motorépítő a futóművet is úgy alakítja, hogy a hasalós motorozás helyett inkább a gyors irányváltásokat szolgálja. Bár ebből nem csináltak nagy ügyet régen, ugyanazzal a motorral indultak a háztömb körüli versenyen, mint a hétvégi krossz-dagonyán, legfeljebb a kormányt szerelték át, meg a sárvédőt cserélték (vagy egyszerűen leszerelték). De ez másik történet, egyszer talán kitárgyaljuk az ötvenes-hatvanas évek stílusait és a café racer, a street tracker meg a scrambler háromszögét.

A teljes cikkért keressétek a Wikld 226. számát!