Soichiro Honda miután azt az ígéretet tette, hogy részt vesz a TT versenyeken, 1954-ben ellátogatott a Man-szigetre. Az ott látott európai versenygépek teljesítménye és fejlettségi foka sokkolta és aggodalommal töltötte el, de arra az erős elhatározásra sarkallta, hogy ne csak felzárkózzon hozzájuk, hanem le is győzze őket.Az ikerhengeres 125cm³-es RC140 erőteljes továbbfejlesztésébe kezdtek, miközben az olasz FB Mondial, 1957-ben bajnokságot nyert versenygép elszánt és részletes tanulmányozása folyt a Kutató-Fejlesztő Központ mérnökei és a Gunma Egyetem közös együttműködésével. Tudták, hogy több erőt kell kihozniuk az ikerhengeres RC140-esből, így nagy odafigyeléssel fejlesztették a motort, miközben magas szintű aerodinamikai vizsgálatokat végeztek az alumínium idomokkal a Tokyo-i Egyetem kísérleti szélcsatornájában.A Honda csapat, a versenyzők, a technikusok és a gépek 1959-ben érkeztek meg a TT versenyre, hogy harcba szálljanak az Ultra Könnyűsúlyú 125 cm³-es kategóriában, amelyet az évben tartottak meg utoljára a 17,4 km-es Clypse Pályán. A versenyzők megtettek mindent, hogy megszokják és megtanulják az ismeretlen és nehéz pályát, gyakoroltak utcai gépeken és a hivatalos edzéseken egyaránt.Nem meglepő, hogy mivel ők voltak az első japán versenycsapat a TT-n, nagy szenzációnak számítottak, és nagymértékű figyelmet és érdeklődést váltottak ki. Jónéhány érdeklődő le volt nyűgözve az ikerhengeres 125cm³-es RC141-es motorok flottájától, és az egyedi kialakítású első futóműtől. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy a más csapatok által használt egyhengeres motorok között a Honda motorjai kitűntek a zseniális mérnöki megoldásaikkal. Mindezen felül a Honda csapat által tanúsított szervezettség és profizmus eddig soha nem tapasztalt szintet mutatott.Az elvárások nagyon magasak voltak, és amikor a Honda motorkerékpárok hátul végeztek az edzéseken, az azt a látszatot keltette, hogy tartalékolják az erejüket a versenyre. De a Honda versenyzők nem voltak Grand-Prix sztárok, mint az olasz gyári csapat pilótái, és külön küzdelem volt számukra megismerni a nehéz pályát. Azonkívül az RC141-esek teljesítményüket tekintve is hátrányban voltak a Ducati , MV és MZ motorkerékpárokkal szemben, és a fékrendszereik sem működtek megfelelő hatékonysággal.
A Honda csapat természetesen nem nyerte meg a 10 körös versenyt. Az első befutó a Honda csapatban Naomi Taniguchi 5. helyen végzett, 7 perccel lemaradva a bajnok Tarquinio Provini-től, aki egy MV nyergében versenyzett. A többi Honda versenyző 6. 7. 8. és 11. helyen végzett. A Honda csapat azonban megnyerte a csapatnak járó különdíjat, és tanúbizonyságot tett rendkívüli megbízhatóságáról, amely kulcseleme a TT versenyeknek.
A visszafogott eredmények ellenére a Honda csapat tagjai visszatértek Japánba, hogy nagy lendülettel és hittel azonnal hozzákezdjenek a 125 és 250cm³-es motorok még erősebbé fejlesztéséhez, azzal a céllal, hogy 1960-ban újra megmérjék erejüket a TT vesenyen, és bemutatkozzanak a világbajnokság más versenyein is.