Born to be Wild - élő szövet a fém vázon
Üdvözöl az igazi, hamisítatlan motoros paradicsom, a virtuális Wild!

Hírlevél [7288 fő]


E-mail címed:

 Feliratkozás:

 Leiratkozás:


Második menet

- 2012.07.16.

Budapest, 2012. július 16. – Alig két hetet kell már csak várnia azoknak a kawásoknak, akik az első „Kawa Kanyar” közös motorozásának élményét újra szeretnék átélni, és ennyi időt kell kibírniuk azoknak is, akik ugyan lemaradtak az első menetről, de a július 28-én megrendezésre kerülő II. Kawa Kanyaron már szeretnének részt venni.

A Kawasaki Magyarország által szervezett, rendkívül sikeresen debütáló „Kawa Kanyar” túrasorozat folytatására július 28-én kerül sor, ami ezúttal a Balatont veszi majd célba. Ahogyan már Ulmann Mónika is megénekelte „ha végre itt a nyár és remek az idő az ember strandra jár”, főként, ha egy remek motoros találkozóba is csöppenhet, a második forduló tigris bukfence ugyanis, hogy a túra végcélja az Országúti Tigrisek motoros klub szervezésében megrendezésre kerülő Balatonkenesei XI. ŐRÜLT MOTOROS HÉTVÉGE, amelynek főtámogatója a Kawasaki Magyarország.
A közvetlen tóparti, többnapos motoros találkozó színes programokkal, koncertekkel, motoros felvonulással várja az érdeklődőket. A „Kawa Kanyar” szempontjából azonban ez a rendezvény csak hab a tortán, ugyanis a túrasorozat elsődleges célja továbbra is a Kawasaki közösség formálása és a méregzöld öntudat erősítése. Éppen ezért a túra nem az autópályán halad majd, hanem hosszabb útvonalon éri el célt. A motoros menet Balatonra menet többek között útba ejti a Csókakői várat is, ahol egy rövid tízóraival egybekötött pihenő nyújt majd lehetőséget az összehangolódásra. A részvételhez most is Kawasaki motorra, illetve regisztrációra van csak szükség, amit a Kawasaki Magyarország regisztrációs oldalán a regisztracio.kawasaki.hu –n lehet megtenni. A program további részleteiről a márkaképviselet, www.kawasaki.hu weboldalán lehet tájékozódni.



Eddigi hozzászólások

Webwild: since 1996

Webprogramozás: 2012-2014 Pápai Dávid, papaidavidmail kukac gmail pont com
Oldal tetejére
Az oldal töltődik...